CSARODA

Csaroda Nyíregyházától északkeletre, mintegy 73 kilométerre található a Beregi-síkságon.

Lakosság száma: 658 fõ
Csaroda község önkormányzata:
4844 Csaroda Petõfi Sándor út 41.
Tel.: (44) 484-801

TÖRTÉNELEM

A beregi Tiszahát egyik természeti és építészeti értékeket rejtõ települése Csaroda. Évszázadokkal ezelõtt õsi tölgyesek uralták a határt, a földrajzi adottságok lehetõvé tették az ember korai megtelepedését. A régészeti leletek tanúsága szerint már az újkõkorban éltek ezen a tájon. A bronzkorból aranylelet került a felszínre, az idõszámításunk szerinti III-IV. században pedig a gepidák lakták ezt a vidéket. A település neve, mely korai szláv helynév (régi formája: "Csarnavoda" = feketevíz) a szlávok megjelenésére és letelepedésére utal. A község melletti vízfolyást ma is Csarondának nevezik.

A honfoglaló magyarság helyi otthonteremtõ küzdelme homályba vész. Csaroda neve elõször 1299-ben tûnik fel egy oklevélben, mely egy idevaló papot említ. A település birtokosaként a Káta nemzetséget ismerjük, ebbõl származott késõbb a Csarnavodainak nevezett család. A Káta nembeli Csarodaiak és Surányiak kezén a XIII. század második felében hat falu volt: Balazsér, Csaroda, Fejércse, Márok, Papi és Beregsurány. A Csarnavodai- Csarodai család két ága 1323-ban megosztozott Csaroda birtoklásán. Csarodai Gábor gyermekei örökölték a falut. Egy 1349-bõl fennmaradt írásos emlék szerint Csarodai Fülöp zálogbirtokként váltotta vissza a települést Váradi Jánostól.

A XIV. században igen jelentõs hely volt Csaroda. A birtokos család megyei tisztségviselõi révén Bereg vármegye egy évszázadon át itt tartotta gyûléseit. Az 1400-as években újabb birtokosok tûntek fel. 1446-ban Vetési György és Mihály, három évvel késõbb Szepesi István szerzett meg egy-egy részt a település határából. 1461-ben az anarcsi Tegzes, 1462-ben a Drágfi, 1474-ben a Daróczi és 1476-ban az Újhelyi családot is birtokosként említik az oklevelek. Közülük a Drágfiak kivételével mindnyájan kisnemesi családok voltak, és nagyrészt rokoni szálak fûzték õket a Csarodaiakhoz.

A következõ századokban határper és az örökösödéssel járó bonyodalmak tarkították Csaroda történetét. A csarodai birtokosok 1464-ben  Hetével kerültek határperbe, a két falu határát elkülönítették, de a kedélyek csak 1544-ben jutottak nyugvópontra a per végleges eldõltével. A XVI. században a Csarodai család utolsó férfitagjának elhunytával a család kihalt, majd Surányi Gábor 1696-ban bekövetkezett halálával a rokon család férfiága is megszakadt. A XIX. század elején a határban lévõ Bajos pusztán és a hídvámon a Lónyay, a Rédey és a Bay családok osztozkodtak. 1851-ben a Bay, a Lónyay és a gróf Teleki család birtokolta a csarodai határt. Az 1900-as népszámláláskor 135 házat és 879 lakost írtak össze.
Csaroda õrizte patak mentén fekvõ útifalu jellegét. Észak-déli irányú utcája a patak kiszélesedése, a tó elõtt kettéágazik. A két utca között emelkedik a románkori református templom és a XVIII. századi harangtorony. A múlt században a templom közelében egy szárazmalom állt és ott volt az urasági major.
 

CSARODAI MÛEMLÉKEK

A település jelentõs mûemléke a templom, a Csaroda-patak árterületébõl kiemelkedõ szárazulaton épült a XIII. században. Az alul szinte teljesen zárt nyugati homlokzat fölött emelkedik a hajóba beugró karcsú torony. A körerkélyes tornyot zsindellyel borított tûhegyes sisak koronázza. A templom déli falát ajtó és keskeny, rézsûs ablakok törik át. A templomtetõ alatt ferdén rakott téglákból álló fûrészfogas párkányt figyelhetünk meg. Az ablakoknál színes falfestmény-maradványokat láthatunk. Évszázadokkal ezelõtt az egész épületet ilyen színes festés díszítette.
 

TERMÉSZETI ÉRTÉKEK

Csaroda község a Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet szívében helyezkedik el, a község határa a beregi táj legjellegzetesebb részét képezi. Leghíresebb természeti értéke a Báb-tava tõzegmohaláp, amelyet a külföldi szakemberek is számon tartanak. Nem is csoda, hiszen Európa legdélibb dagadólápja. Nagyon szép a falu határának észak-keleti része az ún. "Liget" is. Hatalmas rétjei, kaszálói sok helyen még õrzik az eredeti állapotot: az õsgyepesek a vegetációs idõszak teljében virágpompával fogadják az ide vetõdõt.